Az extrahálószer teljesítményét a szerkezete határozza meg; a hatékony működéshez a szerves extrahálószernek két kritériumnak kell megfelelnie. Először is, az extrakciós molekulának rendelkeznie kell legalább egy funkciós csoporttal, amely képes kötődni fémionokhoz, hogy extrakciós komplexet képezzen; A közös funkciós csoportok olyan atomokat tartalmaznak, mint az O, N, P vagy S. Ezek az atomok magányos elektronpárral rendelkeznek, és elektrondonorként működnek, koordináló atomokként szolgálnak.
Az oxigénatomok az extrakciós szerek leggyakoribb funkciós csoportjai. Másodszor, az extraháló molekulának kellően hosszú szénláncot vagy benzolgyűrűt kell tartalmaznia; ezek a szerkezeti jellemzők biztosítják, hogy mind az extrahálószer, mind a kapott extrakciós komplex könnyen oldódik a szerves fázisban, míg a vizes fázisban alacsony az oldhatósága. Ha azonban a szénlánc túl hosszú, az extrahálószer túl viszkózussá vagy akár szilárddá válhat, ami alkalmatlanná teszi a felhasználást. Az extrahálószer relatív molekulatömege általában a 350 és 500 közötti tartományba esik.
